Ha hívna, hogy kövessem őt, itt hagynék mindent, vissza se néznék soha. Megállunk a csóknál, a legvégső határ szélén, de csak mert ő akarja, nem az én ellenkezésem miatt; vagyis inkább ő az, aki ellenáll, és én szeretném elérni az ismeretlen végleteket, amelyekről azt mondja, hogy már a megközelítésük is felülmúl minden gyönyörűséget; szerinte mindig innen kell maradni; büszke rá, hogy meg tud állni a lejtőn, amelyen mások menthetetlenül lecsúsznak, elvesztik lábuk alól a talajt. Francois Mauriac
Hiszen olyan édes lehet: egy nevet mondogatni, mindig ugyanazt a keresztnevet, valakiét, akihez teljes szívünkkel tartozunk. Már csak a gondolat is, hogy él, lélegzik, esténként karjára hajtja fejét, elalszik és hajnalban felébred, ifjú teste előtt meghátrál a sötétség. Francois Mauriac
A zene csak azokat egyesíti, akik egyforma szerelemmel szeretik egymást, egyazon fajta szerelemmel, s szerelmük hullámhegye, hullámvölgye egybeesik. Francois Mauriac
Az volna az igazi, ha azzal, akit kiválasztottunk, vagy aki bennünket kiválasztott, szüntelen ragyogás lenne az élet, végeszakadatlan pihenés, állati nyugalom. A biztos tudat, hogy van mellettünk valaki, csak a kezünket kell kinyújtanunk érte, valaki, aki egy hangon zeng velünk, alárendelt, és velünk van tele, és akárcsak mi, ő se vágyik máshová. Hogy mindent ellepjen körülöttünk ez a zsibbadtság, amely gúzsba köti az elmét, és meghiúsítja az árulásnak még a gondolatát is. Francois Mauriac
Keresztény 
