Az életben az egyetlen természetes állapot a szerelem... Minden egyéb mesterkélt, és csak a világ rontására szolgál. Egyedül a szerelmesek nem rontanak semmit a világon. Wass Albert
Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak, én és valaki, Valaki, akit nem ismerek, És akiről még tudnom sem szabad: Bár jobban szeretem, mint magamat. Wass Albert
- Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé. Wass Albert
Szerelmes volt. Furcsán és bolondul volt szerelmes, hiszen furcsa és bolond ember volt ő maga is. Az élete értelmét látta meg ebben a szerelemben, és hitt benne minden felszabadult hitével, azzal a megkínzott, szomorú hittel, amit már olyan korán rongyosra tépett az élet rosszaságainak sok kis tüskebokra. Wass Albert
Illúziók, ábrándok színes kupolái alatt várta az első férfit, aki majd észreveszi őt. A palota elé rózsákat és dáliákat ültetett és puha kis ösvényt épített közéjük, hogy azon keresztül jöhessen érte a virágillatos kerten át. Hány estén és hány éjszakán keresztül épült ez a palota, hány magányosan átábrándozott óra ültette be karcsú virágaival az ösvény széleit, a Valóság és a Palota között. És most eljött. És nem a kapun keresztül jött és nem az ösvényen keresztül jött: csak átlépett a kerten és nagy durva lépéssel a palota színes tetejére lépett, a kupolák összedőlnek alatta, a virágok széttaposva hevernek a földön, a drága, színes üvegtető helyén, pozdorjává tört cserepek között egy arc néz lefele és nagyon a valóságból hozott nyelven, egyszerűen, durván, csak ennyit kérdez: akar-e a feleségem lenni...? Wass Albert
Keresztény 
